AZ UTOLSÓ ERDÉLYI POLIHISZTOR
Ahogy gr. Széchenyi István „a legnagyobb magyar", Deák Ferenc „a haza bölcse", gr. hídvégi
Mikó Imre az „Erdély Széchenyije" címet, úgy érdemelte ki és nyerte el Brassai Sámuel „az
utolsó erdélyi polihisztor" elismerő és megtisztelő címét v. talán inkább rangját.
De mit is jelent az a ma már anakronisztikus jellegű szó, hogy polihisztor? A görög eredetű
„poly" tulajdonkeppen - mint szóösszetételek előtagja - a vele összetett fogalomnak
sokszoros, többszörös voltát vagy összetettségét jelöli, s éppen ezért úgy fordítanám magyarra
a polihisztor szót, hogy „sok tudományban jártas, „egyetemes" tudós". Brassai Sámuel
mindenben megfelelt ennek a megtisztelő címnek.
Ki is volt Brassai Sámuel? Erről legtöbbet és legmegbízhatóbban akkor tudhatunk meg, ha
elolvassuk néhai unokabátyámnak: bölöni Mikó Imrének (1911 - 1977) a két világháború
közötti erdélyi „Magyar Párt" kiváló országgyűlési képviselőjének, a 60-as-70-es években az
erdélyi Unitárius Egyház főgondnokának „Az utolsó erdélyi polihisztor" c., csaknem 400
oldalas könyvét, mely a Kriterion kiadásában jelent meg (Bukarest, 1971).
Megkísérlem ebből a jeles alkalomból, hogy lényegében az ő munkája és forrásai alapján
mozaikokból fölvázoljam Brassai Sámuelnek - akit Erdély-szerte csak „Brassai bácsi"-nak
neveztek - a munkásságát és az emberi tulajdonságait, hogy elmondjam azt, ami egy jó félórás
időtartamba besűríthető, s amit ki-ki ez után az ünnepély után remélhetőleg „haza is vihet"
magával.
Röviden kitérek a személyi, ill. családi összefüggésekre, melyek arra indítottak, hogy
örömmel vállaljam e megemlékezés megtartását.
Én is elmondhatom Mikó Imrével, hogy „Brassai Sámuel tiszteletében nőttem fel." Brassai a
kolozsvári Unitárius Kollégiumnak volt a tanára, melyben kortársként dédapám: Benczédi
Gergely (1839-1906) is tanított. Birtokomban van dédapám 1889 és 1898 között vezetett
naplója, melyben több alkalommal is szerepel Brassai Sámuel. Családi irataim között van
nagyapámnak, Nyiredy Gézának (1861-1914) egyetemi leckekönyve („Index lectionum") is,
melyben az 1881/82-es tanévnél megtalálható Brassai professzori aláírása az „algebra,
geometria, trigonometria, mathézis" c. tárgy bejegyzésénél. Édesapám már nem lehetett
Brassai szó szerinti tanítványa, mert pár évvel Brassai halála előtt született, de a 30-as
években a budapesti Dávid Ferenc Egylet alelnökeként - kezében a „Brassai serleg"-gel -
mondott köszöntője az Unitárius Értesítő egykori számában megtalálható.
Hogy én személy szerint hogyan kerültem még közelebbi kapcsolatba Brassai Sámuel
nevével és szellemiségével, annak története röviden a következő.
A két világháború között az akkori ún. „Unitárius Misszióház"-ban (abban az épületben,
melyben Hőgyes Endre utcai templomunk is található) volt egy diákinternátus, melyben -
zömében unitárius - erdélyi diákok laktak. Elsősorban ennek az internátusnak a lakóiból
alakult meg a „Brassai Sámuel Unitárius Ifjúsági Egyesület", mely egész Budapest unitárius
vallású egyetemi fiatalságát összefogta. 1940-től az 1948-as hatósági megszüntetéséig én is
tagja voltam „a Brassai"-nak - ahogy akkor mondtuk -, 1943-ban elnöke is lettem.
Brassaival kapcsolatos egyik érdekes és nem közismert információmhoz akkor jutottam,
amikor múlt év őszén a millecentenáriumi ünnepségünkre készülve elolvastam Benczédi Pál
teol. tanár könyvét a Dávid Ferenc Egylet történetéről, s abból megtudtam, hogy Brassai
Sámuel volt Egyletünk első (erdélyi) elnöke (1885-tó1).
Úgy éreztem, mindez arra kötelez, hogy - miután az általam legilletékesebbnek vélt illusztris
közéleti személyiség (a Magyar Tudományos Akadémia elnöke) külföldi útja miatt
emlékbeszéd felkérésünknek nem tudott eleget tenni - magam vállaljam el egy megemlékezés
megtartását.
Nyiredy Szabolcs
