Huszárik Zoltán (Domony, 1931. május 14. – Budapest, 1981. október 14.) Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, grafikus. Feleségei: Melczer Annamária orgonista, majd pedig Móger Ildikó táncos, koreográfus voltak; lánya: Huszárik Kata színésznő (Nagy Anna színésznőtől).
Domonyban született. Mindössze kétéves volt, amikor édesapja meghalt. A József nevet középiskolás korában hagyta el[2] („…a Józsefet átadtuk az elmúlásnak, vagy inkább az emlékeinknek” – írta későbbiekben édesanyjának). Gimnáziumi tanulmányait Aszódon, a Petőfi Sándor nyolc osztályos gimnáziumban végezte. Tanárai nagy hatással voltak rá, mint például Schéner Mihály festő. Innen három helyre is felvételizett: a szegedi orvosi karra, a Képzőművészeti Főiskolára, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára. Ő ez utóbbit választotta, ahova 1950-ben vették fel, azonban - a család minden alapot nélkülöző kuláklistára kerülése miatt - 1952-ben eltávolították. 1959-ig járta sajátos, tehetségéhez méltatlan, de a művészetét mégis érlelő kálváriáját: volt földműves a szülőfalujában, olajbányász Bázakerettye olajmezőin, dekoratőr az ikladi Ipari Műszergyárban, dolgozott a Borsod megyei Tanács művészeti előadójaként, és 1957 után már megengedték, hogy világosítóként a filmgyárban is. Részt vett a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásában, illetve több rajzfilm elkészítésében közreműködött (pl. A két bors ökröcske, 1955).
„ Az Elégiának számomra az a legnagyobb haszna, hogy a forgatás során olyan kollektívát sikerült kialakítanunk Tóth János operatőrrel, Durkó Zsolt zeneszerzővel, Morell Mihály vágóval és Csonka Ferenc hangmérnökkel, amely – ha új filmet rendezhetek – állandó marad. ”
– Huszárik Zoltán
(Forrás: mma.hu)
1959-ben visszatérhetett a főiskolára (negyedéves hallgatóként rehabilitálták), Máriássy Félix legendás osztályába. Vizsgafilmje a Játék volt, mellyel azonnal kitűnt. Leonardo Fioravanti, a római filmfőiskola (Centro Sperimentale di Cinematografia(wd)) akkori igazgatója is felfigyelt rá - ennek köszönhette, hogy elfogadták. 1961-ben szerzett filmrendezői diplomát. Első alkotásai rövidfilmek voltak, már ezek érett művészt, kifejező képi megoldásokat mutattak. Egyik (újra)alapítója volt - elsősorban évfolyamtársaival - a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának. Itt készítette el az Elégia című rövidfilmjét, ami a kiugrást jelentette számára 1965-ben. Egy újfajta filmes látásmódot teremtett, mellyel elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját. Első játékfilmjével, a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen megidéző Szindbáddal (1971) a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelkedett. Mindkét nagy sikerű film - ahogy többi alkotása is - egy filmtörténeti korszakban alkotók páratlan együttműködésén is alapult, amiben Huszárik Zoltán személyisége és sorsa is megnyilatkozott.
Huszárik Zoltán műveiben gyakran és nyomatékosan megjelenik az elmúlás gondolata, a halál. Asszociációkra építve vált ki erős érzelmi hatást a nézőben. Ezt a motívumvilágot dolgozza fel az 1977-ben készült A piacere (ahogy tetszik) rövidfilm is, amely Major János sírkőfelvételeinek hatására született. Utolsó alkotásában, a Csontváry című filmben a különcnek tartott festőzseni és saját művészi portréját, hitvallását formálta eggyé, sajátos módon ábrázolva a művészegyéniség és a kor viszonyát.
Képi kultúráját, grafikus művészetét színház- és filmdíszlettervezőként is alkalmazta saját filmjeiben és könyvek illusztrátoraként is. Néha kisebb szerepeket vállalt egy-egy játékfilmben: Zöldár (r.: Gaál István), Budapesti mesék (r.: Szabó István), Holnap lesz fácán (r.: Sára Sándor), stb., illetve színházban, rádióban is rendezett.
1981-ben hirtelen, Budapesten hunyt el. Mindössze 50 éves volt.
Emlékezések
Ágh István így vallott Huszárik Zoltán filmjeinek titkáról: "Stílusa egységes, mert mindig a halálba futó életről szól. Cselekménytelen, mert a lélek történetét kutatja, akár a költészet, képzőművészet és a zene. A motívumok eltűnnek és felbukkannak egyre tragikusabban; megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és élet."
Huszárik-breviárium címmel készült film halálának egyéves évfordulójára (1982). A filmben fel-, és megidézik Huszárik Zoltán szinte egész pályafutását, bejátszva jeleneteket és riportokat fontosabb filmjeiből vagy azok forgatásáról, színészként Szabó István Budapesti mesék című filmjében, de az összeállításban magánemberként is megmutatkozik.
1985-ben, Fóton, a Mafilm telepének parkjában helyeztek el a filmrendezőre emlékező, nonfiguratív mészkő emlékkövet, mely Mészáros Dezső alkotása.
2002-ben az Elégia Huszárik Zoltánról című film-etológiájában emlékezett meg gazdag életművéről és költői személyiségéről Mátis Lilla rendező és Jankura Péter operatőr, Durkó Zsolt filmzenéjének segítségével.
Születésének 80. és halálának 30. évfordulóján, 2011-ben Huszárik Kata és édesanyja, Nagy Anna felhívást tettek közzé a „Huszárik Zoltán Alapítvány” létrehozására. Céljuk, hogy a filmrendező szülőházában, Domonyban, méltó helyre kerüljenek rajzai, hiszen kevesen tudják, hogy nemcsak rendező, de kiváló grafikus is volt.
2012-től a NMHH Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében Huszárik Zoltán Kisjátékfilmes és kísérleti filmes pályázat címmel hirdeti meg azok gyártási támogatását.
2013-ban, halálának 32. évfordulója (október 14.) alkalmából, szülőfalujában, Domonyban felavatták Monori Sebestyén szobrászművész róla készült bronz mellszobrát, illetve a községi művelődési ház ünnepélyesen felvette a művész nevét.
