Gyökössy Endre (Rákospalota, 1913. február 17. – Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.
Édesapja, id. Gyökössy Endre jogász, a Magyar Királyi Államvasutak – a mai Magyar Államvasutak Zrt. elődje – igazgatóhelyettese és kormány-főtanácsos, édesanyja Süveggyártó Alojzia; mindketten hívő reformátusok. Az elemi iskolát Újpesten a Viola utcában végezte, majd a helyi Könyves Kálmán Gimnázium diákja lett. Ekkor kötött életre szóló barátságot édesapja cserkészcsapatának egyik tagjával, Újszászy Lászlóval, a későbbi neves orvossal. Érettségi után Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett 1934-ben. A Budapesti Református Theológiai Akadémia – a mai Károli Gáspár Református Egyetem elődje – elvégzése után 1939-ben szentelték lelkésszé, és a Kálvin téri református templomban kezdte meg szolgálatát. 1940-ben ösztöndíjjal került a bázeli református egyetemre, ahol Theodor Bovet, Karl Barth és Emil Brunner neves professzorok voltak tanárai, s többek között egyházjogot és pasztorál-pszichológiát tanult. 1941 júliusában tért vissza Magyarországra svájci feleségével, akivel még Bázelben házasodott össze. Ravasz László dunamelléki református püspök javaslatára az újonnan létrejövő Újpest-Újvárosi Református Egyházközség alapító lelkipásztora lett 1942-ben. Budapest ostroma alatt kiterjedt karitatív tevékenységet folytatott a gyülekezet élén.
Két doktorátust szerzett: egy bölcsészetit és egy pszichopedagógiait. 1946-ban Debrecenben a pszichopedagógia doktorává avatták summa cum laude minősítéssel; tanára volt Karácsony Sándor. 1950-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémián az úgynevezett segédtudományokból pedagógia-pszichológiai és valláspszichológiai magántanári oklevelet szerzett. 1952-ig taníthatott: a Rákosi-rezsim a szüleit kitelepítette, őt magát pedig osztályidegennek nyilvánította részben felesége svájci állampolgársága miatt. Így tudományos pályafutása megtorpant, de lelkészként szolgálhatott tovább. 1956. november 4-én útjára indította a Reformáció című lapot, melynek főszerkesztője lett, de a forradalom leverése után több számot nem jelentethetett meg.
1980-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkészének tisztségét. Ez idő alatt országos ismertségre tett szert: könyvei jelentek meg, s rengeteg embernek nyújtott lelki segítséget – idővel a sokak által szeretett és tisztelt Bandi bácsivá vált. Hitvallásának megfelelően – miszerint nyugdíjas lelkész nincsen – élete végéig gyülekezetének szellemi vezetője maradt.
1987-től kutatóprofesszorként dolgozott a Budapest-Klauzál téri Egyházközségben: a végzett lelkészek továbbképzéséről gondoskodott pasztorál-pszichológusként a lelkigondozói szemináriumban. Tagja lett a Magyar Pszichiátriai Társaságnak, s a Danubius Rádióban telefonos lelki segélyszolgálatot végzett.
1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, majd még ebben az évben „Ad honorem Újpest 1840–1990” kitüntetésben részesült. 1992-ben a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-ban Újpest díszpolgára lett, majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Családja
1941-ben Bázelben feleségül vette az akkor 19 éves Reinhild Ruckot, egy svájci államjogász professzor leányát, s akivel még abban az évben visszatért Magyarországra. Öt gyermekük született, akik közül három a házaspár életében meghalt. Felesége 92 évesen, 2013. október 7-én hunyt el.
